fitten és üdén.

sejtettem, hogy nem lesz mitől félnem. nem is volt. tényleg. nagyszerűen éreztük magunkat V-vel, kár, hogy nem voltunk mégtöbben. egyébként baromijól bírtuk a 6,2 km-es távot, azt hittem többet fogunk sétálgatni, és szinte alig fogunk futni. ennek ellenére, a végén még én töltődtem fel, és amíg V kicsit sétálgatott, és előrekocogtam. persze aztán bevártam, így együtt mentünk át a célon 42perc alatt. sztem szép idő, főleg úgy, hogy még egyikünk sem futott ilyen sokat. a fiúk, S és N 37-re értek be, tehát csak 5 percet vertek ránk, ami lássuk be, tökjó. hiszen N focizik meg kosarazni is jár, szóval azért kicsit nagyobb különbségre számítottam volna. aztán amikor beértünk elvettük a kapott csomagokat, és lefeküdtünk a fűbe. najó, csak én feküdtem konkrétan le, V csak üldögélt mellettem. aztán mivel úgy éreztük, hogy most fittek vagyunk, és akár még egyszer lefutnánk, feltápászkodtunk, és megkerestük Fernengelt (biosztanár, és ő szervezett be minket), aki nem futott, csak fényképezgetett. meg is találtuk, és nagy vigyorral az arcán (nagyon édes volt :D) kérdezgetett minket, hogy na, nagyon kifáradtunk-e, meg dicsért, hogy tökjól bírtuk. gondolom hétfőn majd még bioszon is szól 1-2 szót. mivel V-vel mi ketten képviseltük az egész nyolcadik évfolyamból a lányokat, így igazán büszkén hagyhattuk el a helyszínt.