2011. szeptember 16., péntek

busy.

egész héten alig értem rá, bár ez főként az én hibám volt, mivel a lehető legrosszabbul osztottam be az időmet. ez történik, ha túl jó könyvet olvasok. de most fél évig nem lesz ilyen, mivel csak akkor jelenik meg a következő rész. nahát igen, akkor majd megint kb 2 napig csak azzal fogok mászkálni... tegnap egyébként szörnyen éreztem magam, mivel suliból is csak 4 körül estem haza, aztán gondoltam olvasok pár napot a könyvből... na, ebből az lett, hogy este 8-kor pánikba estem, hogy elrepült az idő. na igen, az én formám... szóval röpke egy órát tanultam, fürödtem, majd az ágyban fekve persze még olvastam, hiszen baromi izgiii volt. :D következmény: reggel ötkor kelés, hogy befejezzem a leckéket, és persze kialvatlanság. de nem is értem hogyan, baromi nagy szerencsém volt, ugyanis a rettegett föci dolgozat elmaradt, amire valljuk be nem volt túl sok időm készülni.. a másik rettegett óra az angol volt, mivel oda is doga volt beígérve. ott meglepődtem, elsőnek lettem kész, és kb mindent tudtam. talán figyeltem órán, mert hogy otthon nem sokat készültem, az biztos... 
délután elmentünk a skanzenbe, nem volt olyan rossz, bár én minél inkább próbáltam kivonni magam a feladatok alól, inkább csak nézelődtem. (azért tésztát így is dagasztottam kb fél percig!!) néztem a fiúk, és néhány bátrabb lány favágását, tök ügyik voltak. én inkább nem próbáltam ki. aztán hamar elrepült az ott töltött idő, de még inkább a hazafele tartó buszozás, végig beszélgettünk D-vel. 
na, mostmár tényleg tartani fogom a legkésőbb 10:30-as fekvési időmet (igaz ma már kicsúsztam, de hétvége van, az pedig köztudottan kivétel. :P), mivel mostmár csak a Vámpírnaplók maradt, ami péntekenként lesz feliratosan.
és csak azért is, hogy A boldog legyen: I <3 ARNOOOLD :DD

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése