2011. június 2., csütörtök
köszöntés
naháát, itt vagytok. itt vagyok. majd megszokjuk egymást, és minden gördülékenyebben fog menni. a nevem most először elhanyagolható, itt most nem az a fontos. sokkal inkább az, hogy nem szeretem magam, elégedetlen vagyok. az emberek az utcán csak úgy jönnek-mennek, a férfiak megnézik a nőket. abba bele sem gondolnak, hogy milyen lehet ez az ember, miért vág ilyen szomorú arcot, vagy éppen mi történt vele. ha látunk egy jó, menő csajt nem is gondolunk arra, hogy érző lelke van, és mennyi problémával küzd. és ez nem feltétlenül baj. mármint, hogy ebbe nem gondolunk bele. hiszen ez így megy már évszázadok óta, az ember nem látja a mosolygó arc mögött húzódó fájdalmat, harcot. harcot az ajkakkal, melyek megfeszülnek a mosoly közben, harcot az izmokkal. nem látjuk ezeket.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése